Kadét Ernő összes bejegyzése

Roma Polgári Esték

Hiánypótló kezdeményezésre szántuk el magunkat: segíteni szeretnénk a roma kulturális és szakmai közélet megannyi szereplőjére inspiráló hatású korszak újjáéledését, amikor Budapesten nem telt el hét, de szinte nap sem egy-egy roma tematikájú esemény nélkül.

E szándékok vezérletek minket, amikor eldöntöttük, rendszeres közéleti klubot indítunk, ahol szervezetek, aktivisták, közszereplők, diákok, értelmiségiek, művészek és érdeklődők találkozhatnak egymással, azzal a nem titkolt céllal, hogy interakcióik és élményeik által új lendületet vegyen a roma közélet.

Első témánk ezért nem is lehetne más, mint a roma kultúra helyzete Budapesten.

Első roma polgári estünk helyszínéül pedig nem véletlenül választottuk a Vármúzeumot, hiszen Péli Tamás ideiglenesen ott kiállított Születés című monumentális pannója nemcsak témájában rezonál az eseményre, de hányattatott sorsa is egybeforr kultúránkkal.

További információ:

Bemutatkozás

A Polgár Alapítvány az Esélyekért (PAE) fő célja a roma önszerveződő kezdeményezések fejlesztése, hálózatosodásuk támogatása.

Ismerkedjen meg velünk bővebben…

Áramszegénység – Kincsesék története

Neked mit jelent 2500 Ft? Egy pizzát? Két mozijegyet? Másnak 6 napnyi áramot. Kincseséknél mindkét szülő elveszítette a munkáját a járvány miatt, így havi 26 ezer forintból élnek. internetre, áramra nemigen telik, így első osztályos kisfiuk nem tud tanulni. Mindent megtennének, hogy munkát kapjanak és folytathassák korábbi életüket.
2020-ban új innovatív érdekrévényesítő módszertant fejlesztettünk és próbáltunk ki, az Ügykoalíciót (ÜK). Az első ÜK vidéki aktivista tagjai azt a célt tűzték ki, hogy felhívják a figyelmet a Magyarországon egymillió embert étintő áramszegénységre. Ennek érdekében kisfilmeket készítettek az áramszegénység által súlytott érintettekkel.

https://libido-portugal.com/levitra-g…tugal/

Fókuszba a vidék valóságát! – Budapest

A fővárosban az Európai Bizottság épületében zártuk le a „Fókuszba a vidék valóságát!”című rendezvénysorozatunkat, ahol a három vidéki fórumon elhangzott javaslatokat ütköztettük egymással és egészítettük ki szakcivilek szempontjaival. A négy fórumon összesen közel százötven szervezet, szakértő, aktivista és érintett ragadta meg az alkalmat, hogy javaslatokat fogalmazzon meg a következő időszak uniós fejlesztési forrásaival kapcsolatban. A teljes javaslatcsomagot megküldtük az illetékesek számára. 2020-ban új innovatív érdekrévényesítő módszertant fejlesztettünk és próbáltunk ki, az Ügykoalíciót (ÜK). Az első ÜK vidéki aktivista tagjai azt a célt tűzték ki, hogy felhívják a figyelmet a Magyarországon egymillió embert étintő áramszegénységre.

Nyakunkon az áramszegénység

A válságrégiókban a nyomor új bugyra nyílt meg: a járvánnyal rengeteg család jövedelme tűnt el egyik pillanatról a másikra, és mivel a nehézségeik miatt eleve feltöltős villanyórájuk van, őket nem védi a kikapcsolási moratórium. Nem tudnak áramot venni, még jobban elszigetelődnek, a gyerekeik meg kimaradnak a távoktatásból.

Az Indexen a járvány kitörése óta többször foglalkoztunk azzal, hogy a rendszeres jövedelem kiesése miért és hogyan sújtja a legszegényebb, túlnyomórészt képzetlen embereket. Nekik nincsenek megtakarításaik, sokan napszámosként teljesen ki vannak szolgáltatva a munkáltatóiknak, akik maguk is megsínylik a járvány gazdasági hatásait, ezért – különösen a fejletlen régiókban – a kereső felnőtt(ek) munkanélkülivé válásával családok tízezreinek ajtaján kopogtatott be a nyomor.

Tovább a cikkhez…

Ügykoalíció, avagy a roma közösségek képviselete

Az elmúlt két és fél évben a Polgár Alapítvány új módszert dolgozott- és próbált ki a roma közösségeket érintő problémák megjelenítésére és képviseletére: ez az Ügykoalíció. E módszer bemutatására online beszélgetést szervezett a Polgár Alapítvány, amelyet a Mércén élőben közvetítünk.
Moderátor: Bombera Krisztina

Mi is az az Ügykoalíció?

Az ügykoalíció tagjai együttműködési platformot alakítanak ki, ezen közös megoldási, képviseleti javaslatokat fejlesztenek, ezeket kampányokon, egyéb érdekérvényesítő eszközökön keresztül hatékonyan képviselik, igyekeznek elfogadtatni, gyakorlatba ültetni. A Polgár Alapítvány az Esélyekért (PAE) két szinten dolgozik: facilitálja az ügykoalíció közös ügyének országos érdekérvényesítését; valamint fejleszti az ügykoalíciós tagokat és ügyvivőiket, támogatja őket ügyeik képviseletében, kezdeményezésük megvalósításában.

https://libido-portugal.com/levitra-g…tugal/